Pitti Katalin december 7-én ünnepelte 60. születésnapját, ebből az alkalomból 60 év, 60 koncert elnevezésű hangverseny-sorozatra indul. A tervek szerint minden hatodik fellépése jótékony célú lesz.
Tovább
Győriványi-Ráth György az Operaház volt zeneigazgatója a Magyar Narancsban írt az Operaházzal kapcsolatos eseményekről és Ókovács Szilveszterrel való kapcsolatáról.
Tovább
„Magamról gyártott legenda, hogy nem akartam színész lenni, de már ötéves koromban meséket olvastam fel az óvodástársaimnak, és gyerekszínész voltam a szegedi színházban; szóval egyenes volt a pálya, mégis legbelül sokáig azt gondoltam, hogy ez nem nekem való” – ad bepillantást korábbi vívódásaiba a…
Tovább
Államtitkári protekció okán mutatja be a Madách Színház a korábban meghirdetett musicalpályázaton nem nyertes darabot – közli blogjában Kiss Judit Ágnes író, költő, dramaturg.
Tovább
Utazás Karinthy körül címmel decembertől havi egy alkalommal, vasárnap délutánonként irodalmi teadélután-sorozatnak ad otthont a Városmajori Garden Étterem Színház. A beszélgetések apropóját a Kossuth Kiadó Karinthy Frigyes-sorozatának frissen megjelenő kötetei adják.
Tovább
Már csak egyet kell aludi és Kaposváron ősbemutatóra kerül sor. A KÉZ című bítzenés darab kapcsán újabb próbanaplója már sokat sejtet a darab történetéből. Werkvideót is csatoltunk hozzá.
Tovább
Nyerges András, az Élet és Irodalomban publikált, Színrebontás című cikkében Fajilag meghatározott visszafoglalás alcímmel kommentálja az Új Színház-ügyet.
Tovább
December 10-én rendezik meg a Sirályban a Future Shorts Nemzetközi Rövidfilmfesztivált.
Tovább
Jó reggelt kívánok! Díszítő urakat kérem a színpadra! – így hívja munkára reggelente a színpadi műszakot Páros Zsolt színpadmester. Fáradhatatlanul, vagy fáradtan dolgoznak egész évadban. Mozgatják, forgatják, leengedik, felengedik, szerelik, csavarozzák, kalapálják, ha nem működik, megjavítják. Egy…
Tovább
A megyei önkormányzat eladósodása miatt nem tudja tovább fenntartani az egri Gárdonyi Géza Színházat. A kilátásokról dr. Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Blaskó Balázs, az egri színház vezetője is beszélt. Lapszemle.
Tovább
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az idei évadban, Balogh Attila rendezésében viszi színre az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar zenés darabot, a Valahol Európábant.
Tovább
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szarka Tamás új művétnek premierjére készül a Csokonai Színház. Vidnyánszky Attila rendezésének premierjét december 11.-én tartják. Cikkünkben videókon keresztül az alkotók osztják meg gondolataikat, és bepillantást nyerhetnek a próbafolyamatba is.
Tovább
Megjelent Markó Béla legújabb kötete, a Visszabontás. A szonettekben írt naplót a Kolozsvári Állami Magyar Színház Súdiótermében mutatja be a költő december 9-én 18 órától.
Tovább
A Komáromi Jókai Színház ismét rajzpályázatot hirdet az Így láttuk mi! címmel minden óvodás és alsó tagozatos iskolás részére, akik részt vettek a Szegény Dzsoni és Árnika c. előadáson.
Tovább
Zenés-táncos kihallgatásra, időmúlatásra és interaktív meseszínházi előadásra hív a Tünet Együttes, és átnyújtják idei karácsonyi ajándékukat is, hogy az ünnepek most se teljenek tünetmentesen. A társulat 2012-re is készül, hiszen jövőre ünneplik 10 éves születésnapjukat.
Tovább
Érvénybe lépett az a megállapodás, melynek keretében A Szépség és a Szörnyeteg budapesti előadása a következő években 300 alkalommal kerül színre német nyelvterületen, a herendi porcelán designjával, a Budapesti Operettszínház több mint 100 tagú együttesének közreműködésével.
Tovább