Nincsenapám, seanyám - Bemutató a Stúdió K-ban drámafoglalkozással
November 6-án ismét bemutatót tartott a Stúdió K. Ezúttal Vidovszky György rendezett a társulatnak. Az új produkcióhoz drámafoglalkozást is kínálnak.
November 6-án ismét bemutatót tartott a Stúdió K. Ezúttal Vidovszky György rendezett a társulatnak. Az új produkcióhoz drámafoglalkozást is kínálnak.
Az Orlai Produkciós Iroda az egykori Budapesti Kamaraszínház műsorán szereplő Rose című darabot újítja fel. Vári Éva monodrámáját november 12-től a Spinoza Házban láthatja a közönség. Ilan Eldad rendezővel készült villáminterjú a darab kapcsán.
Mi az, amit egy férfi nem mondana el a barátnőjének? Hogy keveset keres. Hogy fél a pókoktól. Hogy hányszor önkielégít. Hogy sírt. És mi az, amit a férfi tud a haverjáról, de a haverja csaja nem tud a haverjáról? Hogy pénzt kért kölcsön. Hogy házas. Hogy félrelépett. Hogy meg akarja kérni a kezét.…
Négyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forint forintos kerettel indul a települések harmadát érintő kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.
Összművészeti bemutatóra készül Gaál Mariann - A VRITTI november 8-án és 9-én 20 órakor látható a MU Színházban.
A társulat Kőválasz című előadása november 11-én, hétfőn 19.00 órakor vendégszerepel a kaposvári Csiky Gergely Színházban.
Novemberben gyerekprogramokkal készül a társulat, és újra repertoárra tűzik a Lángolj! és az Athéni Timon című előadásaikat. A hónap végét Magánügy című sorozatukkal zárják, ahol Jaskó Bálint, a KOMA oszlopos tagja mutatkozik be egy önálló est keretében.
November 7-én látható a Bakelitben a prágai Nemzeti Színházban 2012-ben bemutatott Edge című kortárs táncelőadás, mely nemzetközi együttműködéssel jött létre, és az ötven év feletti „öregek” életéről, problémáiról szól. Móger Ildikóval, a produkció magyar közreműködőjével készült villáminterjú.
November 9-én, Tóth János rendezésében mutatják be a Munkácsy, a festő fejedelem című musicalt a József Attila Színházban. A festő születésének 170. évfordulójára készült új magyar zenés színdarabban Zöld Csaba, Lippai László és Kocsis Judit a főszereplők.
Spectrum Színház néven új magánteátrumot alapítottak Marosvásárhelyen, amely a görög tragédiáktól a kortárs művekig színdarabok széles skáláját tervezi bemutatni.
A Művészetek Palotájával (Müpa) közös koprodukcióval, Verdi Attila című operájával és világhírű magyar művészek fellépésével nyitják meg a felújított Sanghaji Nagyszínház idei szezonját csütörtökön.
„Erkel Feszt – A Nagy Nyitány” címmel négynapos programkavalkáddal, szabadtéri eseményekkel, nyitógálával, Ákos koncerttel, Bartók A kékszakállú herceg vára és Vajda János Mario és a varázsló című műveinek premierjével, valamint táncesttel nyitják meg ismét a felújított Erkel Színház kapuit. A Nagy…
Keleti Éva fotográfus legendás képeiből nyílik kiállítás szombaton délután 4 órakor a Reök-palotában. A magyar fotográfia nagyasszonya már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Képei a hazai színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő előadásait, nagyszerű művészegyéniségek…
Hétfő hajnal, 5 óra 20. Lenyomom a vekkert. Nincs az az isten, hogy én most felkeljek! Ki volt az a hülye, aki ezt kitalálta? Hogy engedhettem, hogy rávegyenek erre a baromságra? Ez egy TÉVEDÉS. Nem megyek és kész… - a 10 éves Momentán Társulat ünnepi fesztiválnaplójának első részét olvashatják.
A modern kori kivándorlás témáját dolgozza fel a Katona József Színház novemberi bemutatója, az Illaberek. Az előadás rendezője Máté Gábor, akivel a produkció kapcsán készült rövid interjú.