Kovács Patrícia: ,,Gyakorlom, milyen egy hamutartóban elnyomott csikknek lenni”
A színésznő az Orlai Produkció Dühöngő ifjúság című bemutatója kapcsán mesélt a szerepéről, játszótársairól és a próbákról.
A színésznő az Orlai Produkció Dühöngő ifjúság című bemutatója kapcsán mesélt a szerepéről, játszótársairól és a próbákról.
Znamenák István színész, rendező Osborne Dühöngő ifjúság című híres-hírhedt darabját állítja színpadra az Orlai Produkció előadásában.
John Osborne klasszikusát a Belvárosi Színházban mutatja be az Orlai Produkció Nádasdy Ádám fordításában és Znamenák István rendezésében.
A színművészről egykori tanára azt mondta: filozofikus bohóc. Erről is és a politika színházvoltáról is szó esik a Népszavának adott interjúban.
A Nemzeti Színház színművésze anyaszínházbeli helyzete mellett a Kétely című előadásról is mesélt, amelynek egyik főszerepét alakítja. A vaskakas.hu interjúja.
A Heisenberg című kétszereplős előadás női szereplője mesélt a próbákról, a darabról, és hogy milyen Benedek Miklóssal dolgozni. Amúgy pedig köszöni, jól van.
A színművész az Orlai Produkció Heisenberg című bemutatója kapcsán mesélt a szöveg kihívásáról, és arról, hogy ami szórakoztató, nem biztos, hogy egyben értéktelen is.
Az Orlai Produkciós Iroda idei első bemutatója Szabó Máté rendezésében, Ullmann Mónika és Benedek Miklós szereplésével látható a Hatszín Teátrumban.
Az oroszlán télen címmel szokatlan karácsonyi történetet mutatott be az Orlai Produkció királyokkal, királynővel, szeretővel és hercegekkel.
A színművész az Orlai Produkció Az oroszlán télen című előadása kapcsán mesélt a darabról, szerepéről, játszótársairól és az étkezés ártalmasságáról.
A budapesti Katonát nem régen elhagyó színész megjárta a maga személyes poklát; nem hisz a kockahasban, annál inkább a színház erejében. A Szinhaz.net kérdezte.
A színész-rendező szerint a valóság sokszor megrázóbb a kitalált történeteknél, és már kétszer is meggondolja, mit kér színműs növendékeitől egy játékhelyzetben. Az Art&Go cikke.
Schruff Milán alakítja Richárdot az Orlai Produkció Az oroszlán télen című előadásában. Az interjúból az is kiderül, hogy nem csak Shakespeare írt királydrámákat.
Az általunk ajánlott bemutatók nem csupán erre adhatnak választ, de egyikükből az is kiderülhet, hogyan lehet eltáncolni a reformációt.
A fiatal színésznőt a 24.hu kérdezte filmekről és színházról, többek között az Egyasszony című monodrámájáról, a metoo-kampányról és a társulati létről.
Orlai Tibor producer a monodrámákhoz fűződő kapcsolatáról, legújabb bemutatójáról, a TITÁNium Színházi Projekt és a STAFÉTA Pályázat tanulságairól beszélt.