Július 26-án mutatja be az Orlai Produkció a Szentendrei Teátrummal közösen a Római vakáció című előadást. A klasszikus mozifilm éppen hatvan éve hódította meg a világot Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével. A készülő előadásról Szikszai Rémusz mesélt.
Tovább
A Pulitzer-díjas New York-i drámaíró, Bruce Norris új darabjában, a Domesticated című politikai drámában szerepel ősszel Jeff Goldblum.
Tovább
Kárpát-medencei és moldvai népdalokkal zárulnak a Kaláka Versudvar napjai a pénteken kezdődő Művészetek Völgyében; a kapolcsi helyszínen idén is lesznek gyerekprogramok, valamint neves előadókkal versfaragás.
Tovább
"Ereszd szabadjára a tehetséged és mutatkozz be a közönségnek műfaji korlátok, korhatár és előzetes válogatás nélkül!" - áll az első Antré Fesztivál felhívásában.
Tovább
A Magyar Rett Szindróma Alapítvány fotósorozatot jelentetett meg ismert színészek és Rett-szindrómás lányok szereplésével. A Közelebb elnevezésű kiállítás és aukció célja, hogy felhívja a figyelmet erre a ritka betegségre.
Tovább
Javában tartanak a Tanyaszínház idei előadásának próbái Kavillón, ahol Nagypál Gábor, a budapesti Stúdió K Színház művészeti vezetője az Ilja prófétát rendezi. Lapszemle.
Tovább
Színházi produkciókkal, szakmai beszélgetésekkel, kiállítással, olvasósarokkal, játszóházzal várja az érdeklődőket a Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra szerdától vasárnapig a székelyföldi Tusványoson, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idején.
Tovább
Százötven éve, 1863. július 23-án született Egerben Bródy Sándor író, drámaíró, publicista.
Tovább
Július 30. és augusztus 3. között nem csak bábszínházi előadásokkal, hanem számtalan más, színes programmal – többek közt papírrepülő-pilótaképzéssel, lábnyom-szépségversennnyel és réteskészítő műhellyel – várja az egész családot az Ördögkatlan Fesztivál.
Tovább
A Nemzeti Színház Alföldi Róbert vezette társulata június 30-án gálaműsorral és piknikkel búcsúzott.Szkárossy Zsuzsa fotói a Mohácsi János rendezte esten és környékén készültek.
Tovább
A Színház- és Filmművészeti Egyetem négy hallgatója is részt vesz idén a színházi élet egyik legrangosabb mustráján Avignonban. Fesztivál-indító írásuk után Geréb Zsófia, rendező szakos hallgató beszámolóját olvashatják.
Tovább
A Száll az ének című musical ősbemutatójára készül a Pannon Várszínház augusztusban.
Tovább
A kapolcsi Faluház is tartogat programokat a Völgybe látogatóknak.
Tovább
A világ talán legrangosabb színházi fesztiváljára Schilling Árpádot és Nagy Józsefet hívták meg – más magyar nincs. A svájci színművészeti egyetem pro|vocation című előadásának bemutatója után beszélgetett vele a Magyar Narancs. Lapszemle és videó.
Tovább
Duda Éva koreográust kérdezte a Műút oldalán Ménesi Gábor. Lapszemle.
Tovább
Negyven éve láthatta utoljára a közönség a Porgy és Besst, a legismertebb amerikai operát a Dóm téren. Idén augusztusban ismét felcsendül a Szegedi Szabadtérin a világhírű Summertime, a legjobb operaházakat megjárt New York-i énekesek tolmácsolásában.
Tovább